19. FINA VIZES VB: 6 ezer néző, siker a csoportrangadón

  • vízilabda
 vízilabda

A Märcz Tamás irányította csapat a teltházas Hajós-uszodában 12-9-ra nyerte meg a Montenegró elleni csoportrangadóját, a közönség joggal jutalmazta vastapssal a látottakat.

Nem kellett sokat várni az első teltházas világbajnoki meccsre: férfiválogatottunk Montenegró elleni összecsapásra megteltek a Hajós fix és ideiglenes lelátói is, őrült hangulatban, 6000 néző előtt érkeztek a csapatok a bemutatáshoz.

Tekintettel arra, hogy a tokiói olimpia óta kétszer találkoztak a felek (világliga-selejtező), és mindkétszer Märcz Tamás együttese nyert öt góllal, az esélyesebb csapat a magyar volt. Persze ezt igazolni nem feltétlen ígérkezett könnyűnek.

Vámos Márton, Pohl Zoltán, majd Zalánki Gergő góljával is vezettet csapatunk, de a rivális rendre hamar egyenlített. Érződött, a montenegrói fiatalok élvezik a pólót ebben a csodálatos miliőben, cseppet sem zavarta őket, hogy a publikum űzte-hajtotta a mieinket. A második etapban Averka előbb lécre lőtt egy büntetőt, majd után bevette az amúgy többször is védő Vogel Soma kapuját – Jansik Szilárd egyenlített. Védekezésben kellett javulni, így hát védekezésben javult a társaság: szorosabb őrizet, helyükön lévő blokkok, máris megnehezedett a montenegrói pólósok dolga. Elöl pedig jött két újabb Zalánki-bomba – jó látni, hogy a Pro Recco klasszisának formája a BL-döntő szintjén maradt.

A 6-4-ről induló harmadik negyedben kezdte igazán felőrölni a rivális erejét, betonbiztos védelem, magbiztos kapus, és határozott attak. Varga Dénes laza mozdulata után a VAR-rendszer segítsége kellett a megítélt gólhoz, Vámos balosa viszont olyat szólt, amire nincsenek szavak. De Jansik ejtése is joggal érdemli ki az eszményi jelzőt, avagy egyre közönségszórakoztatóbban játszott a válogatott. Gojkovic-mester időt is kért, 9-4 állt a táblán.

A montenegrói kapitány jól nyúlt bele a meccsbe, hiszen csapata 9-6-ra felzárkózott, mégsem állíthattuk, hogy a záró etap előtt idegeskedő magyar arcokat fedeztük volna fel.

Persze amikor immáron 9-7-nél előnyben támadott a rivális, sok minden benne rejlett a partiban – hiába. A gól a másik oldalon született, Märcz Tamás időkérése után Zalánki villant ismét, majd Angyal Dániel is hozzászólt támadásban a meccshez. Aggódni nem kellett tehát, s végül 12-8-cal (Burián Gergő is betalált) el is érte célját a csapat, amely csütörtökön a Grúzia ellen vereséget szenvedő Brazíliával találkozik.

A Benedek Tibor-díjat büszkén tartó Vogel Soma így értékelt a meccs után: „Mondhatjuk, hogy így terveztük a mérkőzést. Személyesen is, egyébként soha nem szereztem meg a válogatottban a legjobb játékosnak járó díjat. Egy olyan személyre emlékezünk ezzel a díjjal, aki sajnos már nem lehet velünk, de aki nagyon nagy szerepet játszott a pályafutásomban. És nem csak az enyémben, hanem sokunkéban. Többször is játszottunk Montenegróval, tudtuk, hogy bár fiatal csapat, masszív játékra képes. Lenyűgöző volt a hangulat, amikor beléptünk az arénába, ért minket egy sokkhatás, de jó értelemben, de nagyszerű volt ebben a hangulatban játszani.”

Debrecenben (B-csoport) kiélezett meccseknek lehetettek szemtanúi a nézők, hiszen előbb Japán az ötgólos Inaba vezérletével hatalmas csatában 12-11-re legyőzte Németországot, majd a várakozásoknak megfelelően Görögország és Horvátország játszott parádés meccset. Az olimpiai ezüstérmesben Vlachopoulos négy találattal vállalt főszerepet, a 4-1-es első menet után azonban a horvátok hozták 4-1-re a másodikat. Fordulás után már nem lógott el egyik fél sem, s a végén nem is volt köztük különbség – 8-8-cal nyitottak.

Sopronban (C-csoport) Olaszország Dél-Afrikát, Spanyolország Kanadát ütötte ki, míg Szegeden (D-csoport) Ausztrália Kazahsztán győzte le magabiztosan, majd Szerbia nem kis nehézégek árán jó utolsó negyeddel, Mandic négy góljával 17-13-ra múlta felül az Egyesült Államokat.

 

19. FINA Világbajnokság – VÍZILABDA

 

FÉRFIAK, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT (BUDAPEST)

 

MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 8-12 (3-3, 1-3, 2-3, 2-3)

Hajós-uszoda, vezette: Goldenberg (amerikai), Chime (német)

 

Montenegró: Tesanic – Vucurovic, Averka 1, Radovic 1, Banicevic 1, Matkovic, Petkovic 4. Csere: Mrsic 1, Cuckovic, Popadic, Durdic, Perkovic. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovic

 

Magyarország: Vogel – Angyal 1, Vámos 2, Mezei, Zalánki 4, Varga D. 1, Jansik Sz. 2. Csere: Manhercz, Pohl 1, Burián 1, Nagy Á., Hárai. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

 

További eredmények

Brazília–Grúzia 10-14 (2-2, 3-3, 3-6, 2-3)

 

B-CSOPORT (DEBRECEN)

Németország–Japán 11-12 (2-5, 2-3, 2-3, 5-1)

Görögország–Horvátország 8-8 (4-1, 1-4, 2-1, 1-2)

 

C-CSOPORT (SOPRON)

Dél-Afrika–Olaszország 4-22 (2-4, 0-7, 1-8, 1-3)

Kanada–Spanyolország 2-19 (0-2, 2-7, 0-6, 0-4)

 

D-CSOPORT (SZEGED)

Ausztrália–Kazahsztán 10-4 (1-0, 3-0, 3-2, 3-2)

Egyesült Államok–Szerbia 13-17 (5-5, 2-3, 3-3, 3-6)

 

TOVÁBBI PROGRAM

A-csoport

Június 23.

Grúzia–Montenegró   19.30

MAGYARORSZÁG–Brazília     21.00

Június 25.

Brazília–Montenegró 19.30

MAGYARORSZÁG–Grúzia       21.00

 

B-csoport

Június 23.

HorvátországNémetország  18.00

Japán–Görögország    19.30

Június 25.

Japán–Horvátország   18.00

Görögország–Németország   19.30

 

C-csoport

Június 23.

Spanyolország–Dél-Afrika      18.00

Olaszország–Kanada  19.30

Június 25.

Olaszország–Spanyolország   18.00

Kanada–Dél-Afrika     19.30

 

D-csoport

Június 23.

Szerbia–Ausztrália      18.00

Kazahsztán–Egyesült Államok           19.30

Június 25.

Kazahsztán–Szerbia    18.00

Egyesült Államok–Ausztrália  19.30

 

NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)

Június 27.

A2–B3 14.00

A3–B2 15.30

C2–D3 17.00

C3–D2 18.30

 

A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)

Június 27.

A4–B4 17.00

C4–D4 18.30

 

NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*

Június 29.

A1–C2/D3       13.00

B1–C3/D2       16.00

C1–A2/B3       19.30

D1–A3/B2       21.00

 

A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)

Június 29.

A 15. helyért   14.00

A 13. helyért   15.30

 

A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)

Június 29.

  1. nyd. v.–2. nyd. v. 17.00
  2. nyd. v.–4. nyd. v. 18.30

 

ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*

Július 1.

  1. nd. gy.–2. nd. gy. 16.00
  2. nd. gy.–4. nd. gy. 21.00

 

AZ 5–8. HELYÉRT (BUDAPEST)

Július 1.

  1. nd. v.–2. nd. v. 14.30
  2. nd. v.–4. nd. v. 19.30

 

A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)

Július 1.

A 11. helyért   17.00

A 9. helyért     18.30

 

HELYOSZTÓK (BUDAPEST)

Július 3.

A 7. helyért     13.00

Az 5. helyért   17.00

A 3. HELYÉRT  14.30

DÖNTŐ           20.00