2003 – BARCELONA

Az 1986-os madridi FINA Világbajnokság után 2003-ban immár másodszor láthatta vendégül Spanyolország a vizes sportágak legjobbjait. Többek között Popov-, Stockbauer-, Phelps-, Thorpe-, De Brujin-, Klotchkova-aranyakról, illetve a magyar férfivízilabda-válogatott 30 év után megszerzett újabb világbajnoki címéről maradt nevezetes ez az esemény.

A jubileumi 10. világbajnokságot tehát 2003. július 12. és július 27. között rendezték meg a katalán fővárosban. 134 ország képviseletében 2015 versenyző mérte össze erejét, nem kevesebb mint 62 versenyszámban. A résztvevők száma először lépte át a kétezres határt. A programba újonnan került be a szinkronúszók kombinációs kűrje, a női vízilabda mezőny pedig az addigi nyolcról 16 csapatra bővült. Az éremtáblázat élén az Egyesült Államok végzett (12 arany-, 13 ezüst- és 6 bronzéremmel) Oroszország (10-5-6) és Ausztrália (8-12-6) előtt.

A magyar küldöttség egy arany-, 4 ezüst- és egy bronzérmet szerzett. A férfivízilabda-válogatott lett aranyérmes, Cseh László megszerezte első világbajnoki érmét (egy ezüstöt 400 vegyesen) Michael Phelps mögött, míg Flaskay Mihály 50 mellen lett bronzérmes. A nőknél Risztov Éva szállította az érmeket, 400 gyorson, 200 pillangón és 400 vegyesen lett ezüstérmes.

A női úszószámokban a német küldöttség bizonyult a legeredményesebbnek négy elsőséggel, Hannah Stockbauer három egyéni gyorsúszó számot nyert (400, 800 és 1500 méter), utóbbi kettőt világbajnoki csúccsal, míg Antje Buschschulte a 100 méteres hátúszásban diadalmaskodott. A nürnbergi gyorsúszó hölgy három aranyérmével nemcsak a világbajnokság legjobb női úszója címet érdemelte ki, de 2003-ban a Swimming World Magazine is őt választotta az év legjobbjának, s hazájában, Németországban is ő lett a legjobb női sportoló. Hannah már két évvel korábban, a fukuokai vb-n is remekelt, 800-on és 1500-on arany-, 400-on pedig bronzérmes lett, és hogy a kollekció teljes legyen, a 4×200-as gyorsváltóval egy ezüstöt nyert. Karrierje csúcsa azonban mindenképpen Barcelonában jött el, a három egyéni világbajnoki győzelemmel. Egy évvel később, az athéni olimpián csupán egy bronzérmet szerzett, azt is a 4×200-as gyorsváltó tagjaként. 2005-ben visszavonult, s edző lett Duisburgban.

Az ukrán Yana Klochkova ugyan eggyel kevesebb aranyat nyert Barcelonában, mint Stockbauer, viszont karrierje során nem kevesebb mint 40 elsőséget szerzett olimpián, világ- és Európa bajnokságon, ő is a barcelonai vb egyik főszereplője volt. 1999 és 2004 között fő számában, a 400 méteres vegyes úszásban senki nem győzte le világversenyen, és 200 méteren is hasonló bravúrral dicsekedhetne, ha a fukuokai vb-n nem a 400 méteres gyorsúszást nyerte volna meg helyette.

Az 50 és a 100 méteres női mellúszás bajnoki címét egyaránt a kínai Luo Xue-juan vitte el, aki ebben a két számban már két évvel korábban, Fukuokában sem talált legyőzőre. A világbajnokság előtt a kínai mellúszó nem titkoltan a dél-afrikai Penelope Heyns 1999-ben felállított 1:06.52-es idejének megdöntését célozta meg a hosszabbik távon. A világcsúcsot sikerült is megdönteni Barcelonában, de nem neki, hanem az ausztrál Leisel Jonesnak, és nem a döntőben, hanem még az elődöntők során. Ám újfent kiderült, mellúszásban nem olyan egyszerű kétszer ugyanolyan tökéletesen leúszni a távot – Jonesnak sem sikerült: Luo világbajnokhoz méltóan, hihetetlen erősen kezdett a fináléban, és az első ötvenen, 30.87-tel szinte szétszórta maga körül a mezőnyt, Jones pedig képtelen volt felpörögni, és friss világrekorderként csupán a harmadik helyen ért célba 1:07.47-tel.

A hölgyeknél a harmadik duplázó a holland Inge de Brujin volt, aki 50 méteres pillangóúszásban és 50 méteres gyorsúszásban is aranyérmet nyert. A női versenyek egyik legemlékezetesebb fináléja az 50 méteres hátúszás volt, ahol a hazaiak nagy kedvence, Nina Zhivanevskaya győzött.

A férfiak gyorsúszó számaiban azt is mondhatnánk, hogy Alekszandr Popov szállt medencébe az ausztrálok ellen, hiszen előbbi nyerte a két legrövidebb sprintszámot (50 és 100 méter gyors), míg a másik négy aranyérmen két auszi, Ian Thorpe (200 és 400 méter) és Grant Hackett (800 méter és 1.500 méter) osztozott. Az ausztrál bajnokságon igen gyengén teljesítő Thorpe Barcelonában ismét remekül úszott, hiszen két elsősége mellett a 4×200-as gyorsváltóban egy újabb aranyat, 100 méteren egy bronzot, 200 vegyesen pedig egy ezüstöt is zsebre vágott.

Két évvel korábban azzal írta be magát a sportág történetébe, hogy elsőként sikerült hat aranyérmet egyetlen vb-n begyűjtenie, Barcelonában pedig újabb csúcsot állított fel azzal, hogy elsőként tudta ugyanabban a számban (400 méter gyors) háromszor elnyerni a világbajnoki címet. 200 gyorson eléggé megizzadt, hiszen a holland Pieter van den Hoogenband fél távnál még világcsúcs részidővel vezetett előtte, Thorpedo azonban kilőtt a második százon, és 1:45.14-es idővel győzött.

Egyéniben duplázott az amerikai hátúszó Aaron Peirsol is, aki 100 méteren és 200 méteren bizonyult a legjobbnak, és a 4×100 méteres vegyes váltóban is aranyérmes lett. A férfi mellúszásban új csillag tűnt fel a horizonton: a japán Koszuke Kitadzsima először, de messze nem utoljára duplázta le a 100-200m mell aranyérmeit.

A világbajnokság legsikeresebb férfiúszója az egyéni számokban Michael Phelps lett három elsőséggel. Ő nyerte a 200 méteres pillangóúszást, a 200 és a 400 méteres vegyes úszást, és második lett a 100 méteres pillangóúszásban. A 4×100-as vegyes váltóból is jött egy arany, bár a döntőben nem úszott, a 4×200-as gyorsváltóban viszont teljes értékű csapattagként szerezte meg az ezüstérmet. És persze döntötte a világcsúcsokat, egyiket a másik után: az elsőt mindjárt a 200 méteres pillangó elődöntőjében, ahol saját 1:54.58-as idejét javította 1:53.93-ra, s ezzel a világon elsőként úszott 1:54-en belül. Másnap könnyedén nyerte a döntőt, igaz, meg sem közelítette előző napi idejét. Egy nappal később, megint az elődöntőben, ezúttal a 200 vegyesen javította meg saját korábbi rekordját s állította fel új csúcsot 1:57.52-vel, ami nem élt sokáig, hiszen a másnapi döntőben tovább javított rajta, 1:56.04-gyel söpörve be az aranyérmet. Aztán jött a 100 méteres pillangó, nem várt izgalmakkal. Az elődöntőben Phelps szokásához híven ismét csúcsot döntött 51.47-tel. S miként az előző, ez sem húzta sokáig – a forgatókönyv azonban változott, ugyanis nem Phelps, hanem honfitársa, Ian Crocker nyert, amihez persze világrekord javítás kellett, és ő egy történelmi 50.98-at repesztett, elsőként lépvá át az 51 másodperces álomhatárt (nem egészen két évtizeddel később a Dressel-Milák páros már 50-en belül jár, csak hogy lássuk az elképesztő fejlődést). A 400 vegyes döntőjében aztán Phelps egy gigantikus 4:09.09-es világrekorddal vigasztalta magát – mögötte másodikként egy vékonydongájú, kopaszra borotvált fejű magyar fiú siklott a célba, a 17 éves Cseh László, akiről ekkoriban kevesen gondolták, hogy 18 évvel később még mindig a medencében lesz…

Nyíltvízi úszásban a férfiaknál mind a három számot orosz versenyző nyerte, a nőknél pedig az olasz Viola Valli duplázott, az 5 és 10 kilométeren aratott győzelmével. 25 kilométeren a holland Edith Van Dijk lett az első.

A műugró számokban a korábbihoz képest színesebb lett a kép, s bár a kínai ugrók továbbra is kiemelkedően szerepeltek, nem volt annyira elsöprő a fölényük. A férfiaknál például csak Xiang Xu lett világbajnok 1 méteren, az orosz Alekszander Dobroszkok pedig még duplázni is tudott, megnyerve a 3 métert, majd a 3 méteres szinkront is Dmitrij Szautyinnal az oldalán. 10 méteren a kanadai Alexandre Despatie, 10 méteres szinkronban pedig egy ausztrál páros örülhetett az elsőségnek. A hölgyeknél viszont továbbra is az ázsiai versenyzők vitték a prímet, ötből négy számban kínait hirdettek ki győztesként. Csak 1 méteren sikerült egy orosz hölgynek, Irina Lashkónak a dobogó legmagasabb fokán végeznie.

Szinkronúszásban szólóban folytatódott a francia Virginie Dedieu győzelmi sorozata, a párost és a csapatot ugyanakkor Oroszország, a kombinációs kűrt pedig Japán nyerte.

A férfi vízilabda-tornán a magyar válogatott a Grand Slam utolsó hiányzó aranyát vette célba, elvégre korábban már sikerült megnyerni az olimpiát, az Eb-t (kétszer is) és a Világkupát, ám a vb-elsőség még hiányzott ennek a generációnak a kollekciójából. Rögös út vezetett a csúcsig, döcögős kezdéssel (iksz a horvátokkal, egyetlen gólon múlt a csoportelsőség), majd az elődöntőben veszett csatában, hosszabbításban, Benedek Tibor vezérletével sikerült felülmúlni az Alessandro Campagna által kiváló szintre felhozott görögöket – a fináléban pedig, ismét csak hosszabbításban, a vb-újonc balkezes, Madaras Norbert remeklésének hála legyűrték Olaszországot is. A férfiaknál 30 évvel az első vb-diadalt követően sikerült újfent elsőként zárni.

A lányok ezúttal nem jutottak a négy közé, az amerikaiaknak viszont hosszú évek várakozása után valahára sikerült a világbajnoki cím, miután a döntőben legyőzték a zsinórban harmadszor fináléba kerülő olaszokat.