Látványos ünnepséggel ért véget a 19. Fina vizes világbajnokság Budapesten

Vasárnap este a Hajós Alfréd Sportuszodában tartották a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségét, ahol Husszein el-Musszalam, a Fina elnöke és Wladár Sándor, mint a VB Szervező Bizottságának elnöke is beszédet mondott. „Ide értünk az út végére, amelyről korábban senki sem gondolta, hogy ennyi idő alatt bejárható. Azt hiszem a szervező csapatunk megcselekedte azt, amit vállaltunk –…

Spanyolország a világbajnok, a magyar válogatott a 7. helyen zárt

A Märcz Tamás irányította csapat 8-6-ra győzte le Montenegrót. A játékosok a szurkolókat, a szurkolók a játkosokat tapsolták meg a meccs után. A világbajnok Spanyolország, ezüstérmes Olaszország, a bronzérmes pedig Görögország lett. Becsületbeli ügyként állt oda férfiválogatottunk a 7. helyért zajló csatára, ugyanakkor teljesen normális volt ebben a helyzetben, hogy a medencében vigyáztak egymásra a…

Kínáé lett az összes műugró arany

A magyarországi vizes világbajnokság 13., utolsó műugróversenyét, a férfi toronyugrók egyéni küzdelmét is kínai sportoló nyerte meg – írja az MTI. Az aranyérmet hatalmas fölénnyel a címvédő, a tokiói olimpián ezüstérmes Jang Csien szerezte meg, miután több mint 27 ponttal maga mögé utasította a japánok mindössze 15 éves ugróját, Tamaj Rikutót. A dobogó harmadik fokára…

19. FINA VB: fantasztikus teljesítmény, csillogó ezüst, vastaps

A Bíró Attila irányította csapat az utolsó pillanatig nyílt meccsen alaposan megszorongatta az Egyesült Államok válogatottját, a 9-7-es vereség dacára ünnepelte a lányokat a hatezres publikum. Joggal!   „Nem élvezi kell a meccset, hanem meg kell nyerni!” Így, ebben a szellemben ugrott neki a világbajnoki döntőnek a női válogatott. Ezt igyekezett Bíró Attila szövetségi kapitány…

Világbajnoki döntős a női válogatott!

A Bíró Attila irányította csapat hatalmas csatában, közel hatezer szurkoló előtt 13-12-re legyőzte az elődöntőben Hollandiát! Szombaton 21 órától az Egyesült Államok ellen az aranyéremét játszhat. „Ennek nagyon szép története lesz.” A jóslat bejött, tényleg szép lett! No, de ezért mennyit, de mennyit kellett dolgozni… Rögvest az első negyed bebizonyította, brutális csata vár a csapatra,…

Gálicz Péter bronzérmes 25 km-en!

A férfiak 25 km nyílt vízi versenyében Gálicz Péter bronzérmet szerzett a vizes világbajnokságon. Gálicz Péter öt óra úszás után, félelmetes hajrával beért harmadiknak, a 22 éves kiválóság világbajnoki bronzérmes! A verseny első félében Kalmár Ákos hosszú ideig az élen haladt, ám élete első 25 kilométerén, kissé tapasztalatlanul úszott, emiatt lemaradt. Többször sikerült újítania, vagyis…

Betlehem Dávid 5., Olasz Anna 6., Balogh Vivien 17. a világbajnokság 10km-es futamán

Betlehem Dávid az ötödik helyen végzett a nyíltvízi úszók 10 kilométeres férfi versenyében, míg a női mezőnyben Olasz Anna hatodik, Balogh Vivien 17. helyen ért célba szerdán a Lupa-tavon zajló világbajnokságon, Rasovszky Kristóf a táv felénél feladta a küzdelmet. A szakág olimpiai számában 64-en ugrottak a Lupa-tó rendkívül meleg, 28 Celsius-fokos vízébe, hogy teljesítsék a…

7-6 Ausztrália ellen, elődöntős a női válogatott!

A Bíró Attila irányította csapat kőkemény negyeddöntőt nyert meg, ezzel jutott a legjobb négy közé. Csütörtökön 21 órától a hollandok ellen már a vb-döntő a tét! „Készültünk velük, nem lesz ismeretlen terep” – fogalmazott a negyeddöntő előtt Keszthelyi-Nagy Rita, utalva arra, hogy az ausztrál válogatottal öt napig együtt készült Veszprémben a válogatott. A csapatkapitány hozzátette:…