A 19. FINA Világbajnokság számokban

Rekordokról és rendhagyó eredményekről marad emlékezetes 19. FINA Világbajnokság. Több mint 2600 sportoló, közel 500 kiosztott érem és megannyi felejthetetlen pillanat. A magyarországi rendezésű esemény legjei. A vizes vb-n 192 ország 2602 versenyzője között öt sportág (úszás, nyíltvízi úszás, műugrás, műúszás, vízilabda) 74 számában hirdettek győztest. Az esemény alatt összesen 496 érmet* akasztottak a sportolók…

Látványos ünnepséggel ért véget a 19. Fina vizes világbajnokság Budapesten

Vasárnap este a Hajós Alfréd Sportuszodában tartották a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségét, ahol Husszein el-Musszalam, a Fina elnöke és Wladár Sándor, mint a VB Szervező Bizottságának elnöke is beszédet mondott. „Ide értünk az út végére, amelyről korábban senki sem gondolta, hogy ennyi idő alatt bejárható. Azt hiszem a szervező csapatunk megcselekedte azt, amit vállaltunk –…

Kínáé lett az összes műugró arany

A magyarországi vizes világbajnokság 13., utolsó műugróversenyét, a férfi toronyugrók egyéni küzdelmét is kínai sportoló nyerte meg – írja az MTI. Az aranyérmet hatalmas fölénnyel a címvédő, a tokiói olimpián ezüstérmes Jang Csien szerezte meg, miután több mint 27 ponttal maga mögé utasította a japánok mindössze 15 éves ugróját, Tamaj Rikutót. A dobogó harmadik fokára…

Csobbanunk a közösségi médiába!

 Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. A férfiak toronyugrása közben vicces képek készültek, a hollandok is odavoltak a vakufényes mexikói hullámtól és kiosztották az érmeket a női vízilabdázók között.   Vigyázat, fotóznak! A férfiak toronyugró versenye az egyik leglátványosabb szám a vizes világbajnokságok során. Tökéletesre fejlesztett mozdulatsorok, dinamikus elemek…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Emma Wright ezúttal nem elszenvedője, hanem a kiosztója volt egy komoly pofonnak a vízben, Veera Kivirinta nem éppen olyan fotót kapott magáról, amilyenről álmodott és a világon lassan mindenhol felkapják a fejüket arra, Magyarországon milyen népszerű a vízilabda. Tériszony a köbön Előre szólunk,…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Emma Wright megmutatta, milyen harci sérüléseket szed össze a meccsek alatt, Manny Bas a belvárosból a Duna Arénába költözött és papírforma győzelem született a női műugrók egyméteres döntőjében.   Ugráló hollandok Maxine Schaap, a holland válogatott 22 éves vízilabdázónője tesz róla, hogy a…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Van olyan sportoló, aki itt maradna Budapesten, valakinek a Széchenyi fürdő tetszett meg és megmutatjuk, milyen képeket lehet készíteni a műugrók vízbe érkezéséről.   Gyakorlat teszi a mestert Mindig is kíváncsi voltál, hogyan gyakorolják be az ugrók a forgásokat és szaltókat? Bizony ez…

Vizes vb – műugrás: kínai arany a férfi szinkron toronyugróknál is

A kínai Lien Csün-csie, Jang Hao páros nyerte meg a férfi szinkron toronyugrást a magyarországi vizes világbajnokság keddi versenynapján. A kínaiak jelentős, több mint negyven pontos előnnyel végeztek az élen. A második a brit, a harmadik pedig a kanadai duó lett, utóbbinak a magyar származású Nathan Zsombor-Murray az egyik tagja. MŰUGRÁS FÉRFI SZINKRON TORONY, DÖNTŐ…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Hegedűszó és hipszter nyakába akasztott aranyérem a Lupa-tavon, cheerleader showműsor a Hajósban és magyarul búcsúzó afrikai sportoló a mai cikkben.   Cheerleaderek a fedélzeten A Hajós Alfréd Uszodában a színvonalas vízilabda meccseken kívül a hangulatkeltésre sem lehet panasz. Az ELTE- BEAC Cheerleader csapata…