A 19. FINA Világbajnokság számokban

Rekordokról és rendhagyó eredményekről marad emlékezetes 19. FINA Világbajnokság. Több mint 2600 sportoló, közel 500 kiosztott érem és megannyi felejthetetlen pillanat. A magyarországi rendezésű esemény legjei. A vizes vb-n 192 ország 2602 versenyzője között öt sportág (úszás, nyíltvízi úszás, műugrás, műúszás, vízilabda) 74 számában hirdettek győztest. Az esemény alatt összesen 496 érmet* akasztottak a sportolók…

Látványos ünnepséggel ért véget a 19. Fina vizes világbajnokság Budapesten

Vasárnap este a Hajós Alfréd Sportuszodában tartották a budapesti vizes világbajnokság záróünnepségét, ahol Husszein el-Musszalam, a Fina elnöke és Wladár Sándor, mint a VB Szervező Bizottságának elnöke is beszédet mondott. „Ide értünk az út végére, amelyről korábban senki sem gondolta, hogy ennyi idő alatt bejárható. Azt hiszem a szervező csapatunk megcselekedte azt, amit vállaltunk –…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. A kanadai szinkronúszó-válogatott a Margitszigeten zárta le a szezont, Gálicz Péter stílusosan ünnepelte bronzérmét 25 km-en és beleshetünk a francia pólós lányok vb-n töltött napjaiba is. Franciás napok Camille Radosavljevic által a francia női vízilabda-válogatott mindennapjaiba is betekintést nyerhetünk a vizes világbajnokság ideje…

Megannyi különbség, egy hasonlóság: az önkéntesek világa

Egy sportos világesemény ma már elképzelhetetlen az önkéntesek nélkül, akik közösségi munkában segítik a szervezők mindennapos feladatait. Nincs ez másként a hazánkban rendezett 19. FINA „vizes” Világbajnokságon sem, ahol összesen 900 ember könnyíti meg a sportolók, a rendezők és a szurkolók mindennapjait. Ha a helyszínenkénti bontást vizsgáljuk, legtöbben természetesen a vb központi helyszínének számító Duna…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Elkezdődtek a műugrás versenyszámai a Duna Arénában, Magyarország célfotó után nyert ezüstérmet a Lupán, míg a holland vízilabdás lányok a továbbjutás után gyorskajával töltötték fel energia szintjüket.   Búcsú Budapesttől Veera Kivirinta összegyűjtötte a számára legkedvesebb pillanatokat és az ebből készült videóval búcsúzik…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Véget értek a szinkronúszó és az úszó versenyszámok is, megható amerikai éremcsere és újabb Sjöström medál a vb szombati napjáról.   Az olaszok ültek fel a vegyes páros trónjára A szinkronúszás utolsó versenynapján, a Széchy Tamás Uszodában, Lucrezia Ruggiero és Giorgio Minisini nyerte…

Hosszú Katinka őrületes csatában vb negyedik lett 400 vegyesen

Hosszú Katinka negyedik helyen végzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság szombati zárónapján. A háromszoros olimpiai bajnok, a szám ötszörös győztese címvédőként 4:37.89 perccel csapott célba. A 33 éves klasszis a zárónap egyetlen magyar érdekeltje volt az esti programban, délelőtt 4:39.15 perces idővel az ötödik helyen jutott a fináléba. A döntőben Hosszú erősen…

Csobbanunk a közösségi médiába!

Sorozatunkban összegyűjtjük a vizes világbajnoksághoz köthető legérdekesebb és legviccesebb közösségi médiás bejegyzéseket. Ismét hozunk néhány kulisszatitkot a válogatottak életéből, mutatunk néhány klasszis vízilabdás megoldást és a szinkronúszók szerelmesei fantasztikus képeket is láthatnak!   Kanadai érettségi A kanadai szinkronúszó-válogatott érettségi bankettet tartott Budapesten, miután egyik tagja a vizes világbajnokság miatt lemaradt a gimnáziumi oklevél átadóról. Micsoda…

Milák 100 méter pillangón is aranyérmes, Szabó sporttörténelmi negyedik helyet szerzett

Második aranyérmét is megszerezte Milák Kristóf a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon, ezzel pedig meglett a vizes sportágak 100. magyar érme. Az esti döntők során Szabó Szebasztián szintén remekelt, hiszen a egyéni legjobbját túlszárnyalva világbajnoki negyedik helyezett lett. A pénteki programban a magyarok közül elsőként Szabó lépett rajtkőre az 50 méter gyors döntőjében. A győriek 26…