Végre újra láthatjuk versenyezni világbajnokságon a magyar úszókat, hiszen június 18 és 25 között kezdetét veszi a Fina vizes világbajnokság a Duna Arénában, míg június 26 és 30 között a nyíltvízi úszóversenyek jönnek majd a Lupa-tavon. A 40 fős magyar csapat (a nyíltvízi úszókkal együtt) pedig legalább annyira várja a rajtot, mint a hazai közönség, mert valljuk be nincs is annál jobb, mint élőben szurkolni kedvencünkért és a helyszínen, a lelátóról végig nézni, ahogy a legjobbak csatáznak, illetve részese lenni a sporttörténelemnek.
Ami az előzetes esélylatolgatásokat illeti, 3-4 éremre van esély az úszóktól.
200 pillangón pedig Milák Kristóf, olimpiai- világ- és Európa-bajnokként áll oda, úgyhogy nem is csoda, hogy az egyik legnépszerűbb nap a vb jegyeladások szempontjából a június 21. este, amikor többek között a 200 pillangó fináléját is tartják. Ehhez persze a döntőbe is el kell jutni, így már június 20-án a 200 pille előfutamaiban Milák mellett, a másik kiváló pillangósunknak, olimpiai bronzérmesünknek, Kenderesi Tamásnak is szurkolhatunk.
De hasonlóan nagy, vagy akár még nagyobb izgalmakat ígér (az olimpia 100 pille döntőjéből kiindulva) a 100 pillangó, ahol Milák Kristóf a szám olimpiai bajnokával, világcsúcstartójával, az amerikai Caeleb Dressel-el csaphat össze, először az előfutamokban június 23-án.

A tavaly Budapesten, 50 pillangón Eb aranyérmes Szabó Szebasztián is érdekelt lesz már az első nap, azaz Milák Kristóffal egyetemben június 18-án ugranak először vízbe a világbajnokságon 50 pillén. Szebi is igen sűrű program elé néz, hiszen június 21-én 100 gyorson, majd júnus 23-án 50 gyorson és 100 pillangón is úszik még.

De itt még közel sincs vége az izgalmas versenyeknek, háromszoros olimpiai bajnokunk Hosszú Katinka három számban is rajthoz áll.
Először a nyitónapon június 18-án kezdi meg vb szereplését 200 vegyesen, majd június 21-én kedden 200 pillangóval folytatja, majd az úszó program végén fő számával a 400 vegyessel zár június 25-én szombaton, ahol a szám Eb ezüstérmese a fiatal tehetség, Mihályvári-Farkas Viktória is indul Katinka mellett.
Kapás Boglárka egy hosszabb deréksérülés után egyéni számokban egyedül a 200 pillangón indul most, így Katinka mellett neki is szurkolhatunk már az előfutamok során június, azaz egészen pontosan 21-én, és persze váltótagként is számít rá a szövetségi kapitány.
És ha már a váltók: akkor ki ne emlékezne a 2017-es világbajnokság libabőrős férfi 4×100-as gyorsváltójára, a fiúkat akkor a közönség mint egy ötödik váltótagként a bronzéremig hajtotta, így aki szeretne hasonló katarzis közeli állapotban szurkolni, annak mindenképpen érdemes kilátogatni a nyitónapon június 18-án a Duna Arénába, ahol a 4×100-as férfi (Milák, Németh, Szabó, Bohus) és a 4×100-as női (Gyurinovics, Pádár, Senánszky, Molnár, Verrasztó) gyorsváltó szeretné bebiztosítani a helyét az esti döntőkbe, ahol aztán 2017-ből kiindulva bármi meg történhet…
De hasonlóan jó versenyre számíthatunk a 4×200 női váltónál (Pádár, Kapás, Jakabos, Hosszú, Késely), ők június 22-én állnak majd rajtkőre először a délelőtti előfutamokban. És akinek ez sem enne elég, annak, jó hír, hogy újra összeáll a legendás Milák-Németh-Márton-Holló alkotta 4×200-as férfi gyorsváltó (akik 2017-ben a junior világbajnokságon győzelmükkel írtak történelmet), most 5 évvel később hazai közönség előtt szeretnének bizonyítani, így június 23-án nekik is elkel majd biztatás.
Ami a 13 vb újoncot illeti, többségük a tavalyi budapesti Eb-n már úszott a Duna Arénában, néhányuk belekóstolt az olimpia légkörébe is – világbajnokságon viszont júniusban indulnak először, sőt, igazából most szerepelnek majd olyan megaviadalon, ahol ötezer ember tombol majd a lelátón, azaz komoly élmények várnak a fiatalokra.

A nyíltvízen június 26-án kezdődnek a versenyek, ahol a nyitónapon rögtön a nyíltvízi váltónkért szoríthatunk (Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf) hogy a tavalyi parádés Eb váltó bronz után, itt is dobogóra állhassanak. Majd június 27-én az olimpiai ezüstérmesünk, Rasovszky Kristóf vág neki az 5 km-nek, június 29-én pedig 10 km-en ugrik majd vízbe. Az olimpiai negyedik helyezett Olasz Annát szintén láthatjuk 10km-en június 29-én, majd 30-án 25km-en is ott lesz a mezőnyben!

Ahogy a fenti felsorolásból is látszik (persze a teljesség igénye nélkül) lesz mit/kit nézni a Duna Arénában és a Lupa-tavon egyaránt, azaz mindennapra jut bőven verseny, izgalom és élmény annak, aki ellátogat a budapesti vizes világbajnokságra.
Hogy megkönnyítsük a szurkolók, rajongók dolgát:
összeállítottuk napokra lebontva első körben a medencés úszó csapat programját (délelőtti magyar indulók nevével)!
Úszás – vb program – magyar indulók
Cikkünk hamarosan frissül majd a nyíltvízi versenyzők programjával is!
Hajrá magyarok!