TÖBB MINT EGY VERSENYMEDENCE
Miután sikerült világrekord-idő, azaz kevesebb mint két esztendő alatt felépíteni a pompázatos létesítményt, az uszoda hamar a világ úszósportjának kedvencévé vált. Nem csoda: a 2017-es világbajnokságon a magyar közönség a sportolók által úszóviadalokon sosem tapasztalt hangulatot teremtett, és akkor arról még nem is szóltunk, hány száj maradt tátva az első versenynap reggelén, amikor az előfutamokon is 10 ezer néző tobzódott a tribünökön (ilyesmire még sohasem volt példa a vb-k történetében).
Csupán az érdekesség kedvéért: az Arénának köszönhetően a 2017-es FINA vb volt az első a történelemben, amelyet egy klasszikus fedett uszodában rendeztek, korábban ugyanis vagy nyitott medencékben zajlottak a viadalok (1973 és 1998 között, illetve 2005-ben és 2009-ben), vagy multisport-csarnokokban (2001, 2003, 2011, 2013), illetve egy világhírű teniszközpontban (2007: Rod Laver Arena Melbourne-ben), vagy egy futballstadionban (2015, Kazany), ahol ideiglenesen felállított medencékben hasítottak a világ legjobbjai.
A Duna Arénához mérhető létesítmény ugyanis eladdig kizárólag olimpiákra épült, ugyanakkor a totálisan fenntarthatatlanná vált athéni létesítményt leszámítva mindegyiket olyan mértékben „vágták vissza”, elbontva a játékokra épített hatalmas, de ideiglenes lelátókat, hogy a sydneyi, illetve a londoni uszoda a „maradék” formájában gyakorlatilag alkalmatlan kiemelt viadalok, Eb-k vagy vb-k megrendezésére.
Ezzel ellentétben a Duna Aréna a gondos tervezésnek hála még a visszaalakítás után is tökéletes, „eseménybarát” épület maradt 5000-es lelátóval, amely 2018 óta gyakorlatilag folyamatosan látja vendégül a rangos viadalokat. Járt már itt Európa-bajnokság (úszás: 2021, vízilabda: 2020), úszó Világkupa (2018-19-21), úszó BL (2019), ISL-alapszakasz (2020), junior úszó vb (2019), vízilabda Világliga Szuperdöntő (férfi: 2018, női: 2019), vízilabda BL-döntő (2017), műúszó Világkupa plusz Szuperdöntő (2018-19), és műúszó junior vb (2019), továbbá egy sor, több ezer nézőt vonzó egyéb esemény (de még egy junior ökölvívó vb-re is berendezték 2018-ban medencefedéssel).
Mindez tán kellően alátámasztja, miért tartják az Arénát a világ jelenlegi legjobb uszodájának, amely mindent tud, azaz egyszerre képes kiszolgálni a versenyzőket, a közönséget és a mindig igen komoly igényeket támasztó tévéseket és a médiát. Valamint, mint arról a 2020-as vízilabda Eb-n – pláne a mámoros magyar-spanyol döntőn – végképp meggyőződhettünk, ugyanolyan őrületes hangulat tölti be a teret az ötezres lelátós változatban, mint a ’17-es vb-n, a 12-ezres kapacitásnál.