A férfiak 25 km nyílt vízi versenyében Gálicz Péter bronzérmet szerzett a vizes világbajnokságon. Gálicz Péter öt óra úszás után, félelmetes hajrával beért harmadiknak, a 22 éves kiválóság világbajnoki bronzérmes!
A verseny első félében Kalmár Ákos hosszú ideig az élen haladt, ám élete első 25 kilométerén, kissé tapasztalatlanul úszott, emiatt lemaradt. Többször sikerült újítania, vagyis nem szakadt le a mezőnytől. Úgy tűnt, hogy éremért küzdhet, de az utolsó kilométeren már nem maradt elég ereje hajrázni.
Ellenben Gálicz Péterrel! A Fradi versenyzője sokáig megbújt a mezőnyben, de ahogy fogytak a kilométerek, úgy jött egyre feljebb. Utolérte Kalmárt, majd meg is előzte.
Ezután Gálicz fantasztikus hajrát vágott ki, és bár a világbajnoki címet elhódító olasz Dario Veranit és a korábbi címvédő Axel Reymond-t nem volt esélye befogni, de a bronzérmet izgalommentesen meg tudta szerezni.
A nőknél Rohács Réka egész végig nagyszerűen tartotta magát az élbolyban, de a hajrában már nem bírt a világklasszisokkal. Végül a nyolcadik helyen ért célba.

Eredmények:
Férfi 25 km
1. Dario Verani (Olaszország) 5:02:21.50
2. Axel Reymond (Franciaország) 5:02:22.70
3. Gálicz Péter 5:02.35.40
…8. Kalmár Ákos 5:03:52.10
Női 25 km
1. Ana Marcela Cunha (Brazília) 5:24:15.00
2. Lea Boy (Németország) 5:24:15.20
3. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 5:24:15.30
…8. Rohács Réka 5:26:28.60