JEGYEK

Tisztelt Érdeklődők, Kedves Sportbarátok!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a FINA Világbajnokság különféle eseményeire innen tud átlinkelni a hivatalos jegyértékesítő partnerünk, az Eventim felületére.

 

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a 2022-es Világbajnokság – aminek megvalósítását rekordidő (alig több mint 4 hónap) alatt vállalta a hazai szervezők csapata – meglévő létesítményeket használ, így csak a szomszédos vízilabda és a műúszás eseményeire épülnek ideiglenes lelátók, a 2017-es Világbajnoksághoz mérten jelentősen szűkebb kapacitással. Mindez a gyakorlatban annyit jelent, hogy csak korlátozott számban tudnak majd helyszínen szurkolni, de ezzel együtt is elmondhatjuk, hogy az egyik legkedveltebb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményre, az úszósport versenyeinek 8 napos előfutamaira és döntőire több tízezer jegy kerül majd több szakaszban értékesítésre, csakúgy, mint a hazánkban nemzeti sportként tisztelt vízilabda mérkőzéseire.

 

A jegyeket több ütemben fogjuk értékesíteni, elsőként május 18-i kezdettel. Ezt követően lesz még két további, jelentős számú jegyvásárlást biztosító ütem, így ha netán a jegyértékesítés első napjaiban nem jutott belépőhöz, akkor is lesz még mód a jegyvásárlásra. Kérjük és javasoljuk, hogy rendszeresen látogasson vissza az esemény és a hivatalos jegyértékesítő weboldalára, akár még a versenyek kezdete előtt is!

 

Zárásképp még két kiegészítő gondolat. Egyrészt a nyíltvízi úszás versenyeire vett belépők egyedülálló módon az adott napra a Lupa Beachre is belépést biztosítanak majd; másrészt pedig a többi sportágban 2-4 árkategóriát is bevezettünk annak érdekében, hogy ezt az élményt majd mindenki számára elérhetővé tegyük. Bízunk benne, hogy Önöket is üdvözölhetjük június 17. (a VB 0. napja) és július 3. között, mindenkinek jó szurkolást kívánunk a helyszínen és a képernyők előtt!

 

A jegyvásárláshoz, további információkért és jegyárakért kérjük kattintson ide: