Közönségszórakoztató játék, 20 lőtt gól

  • vízilabda
 vízilabda

A Märcz Tamás irányította válogatott az ismét teltházas Hajós-uszodában 20-6-ra nyerte meg a Brazília elleni csoportrangadóját. Folytatás csütörtökön 21 órától Grúzia ellen.

Az Olimpia Napja természetesen vízilabdás körökben is kiemelkedő napnak számít, nem véletlen, hogy a 19. FINA Világbajnokság magyar-brazil férfimeccse előtt kifeszítettek a teltházas Hajós-uszodában egy molinót is!

 

A csapat is ünnepnaphoz illő produkciót nyújtott a medencében: már a 7-1-es első negyed is önmagáért beszélt. Igazi közönségszórakoztató elemek, látványos megoldások, bombák kísérték egymást. Ahogy például a második negyed végén Varga Dénes mindenkit meglepve odavarázsolta a labdát Nagy Ádám kezére, aki élete első vb-gólját így egészen káprázatos produkció révén szerezte, a csúcskategóriát jelezte. Természetesen mindenki tisztában volt az ellenfél képességeivel, mégis, a játékot így is játszani kellett. Csapatunk pedig játszotta.

A 11-3-as félidőt követően sem volt sokkal több dolga Lévai Márton kapusnak, haladt célja felé a más dimenzióban vízilabdázó magyar válogatott. Jó volt látni, hogy egymásra is figyelnek a játékosok, avagy amikor Nagy Ádám lécre vágott egy büntetőt, nem sokkal később a következőnél is őt küldték oda, hogy jó érzéssel szálljon majd ki a medencéből. Az FTC új igazolása naná, hogy a következőt kíméletlenül bevágta. A csapat végül 20 gólig jutott, ismét vastaps lett a jutalma. Folytatás szombaton Grúzia ellen.

 

A vártnál jóval kiélezetteb volt a csoport másik meccse, hiszen Montenegrónak igencsak meggyűlt a baja Grúziával. A kemény parti végén egy blokk, majd Lazovic kapus nagy védése kellett ahhoz, hogy ne veszítsen pontot Gojkovic-mester együttese.

 

Debrecenben (B-csoport) a horvátok a németeket, a görögök a japánokat győzték le magabiztosan, míg Sopronban (C-csoport) a spanyolok ütötték ki Dél-Afrikát. Az Olaszország-Kanada összecsapást a tengerentúli csapatban kialakult egészségügyi helyzet miatt nem játszották le. Szegeden (D-csoport) Ausztrália nehezítette meg végig Szerbia dolgát, Savic együttese 1-0-s utolsó negyeddel nyert 6-5-re.

 

19. FINA Világbajnokság – VÍZILABDA

 

FÉRFIAK, CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, 2. FORDULÓ

A-CSOPORT (BUDAPEST)

 

MAGYARORSZÁG–BRAZÍLIA 20-6 (7-1, 4-2, 4-1, 5-2)

Hajós-uszoda, vezette: Carney (ausztrál), Ohme (német)

 

Magyarország: Lévai – Angyal 2, Manhercz 2, Vámos 1, Mezei 1, Zalánki 3, Varga D. 3. Csere: Pohl 1, Burián 1, Nagy Á. 3, Jansik Sz. 1, Hárai 2. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

 

Montenegró: Barella – Cabral, Couthino, Freitas, Real 2, Guimaraes 1, Silva. Csere: Lacerda 1, Pedroso 1, de Paulo 1, Chiappini, Vicarze, Mendes (kapus). Szövetségi kapitány: Barbaro Diaz

 

További eredmények

Grúzia–Montenegró 9-10 (1-4, 3-0, 3-4, 2-2)

 

B-CSOPORT (DEBRECEN)

HorvátországNémetország 13-9 (4-1, 4-1, 2-2, 3-5)

Japán–Görögország 7-18 (1-3, 2-4, 2-5, 2-6)

 

C-CSOPORT (SOPRON)

Spanyolország–Dél-Afrika 28-2 (7-1, 7-0, 6-1, 8-0)

Olaszország–Kanada – elmaradt

 

D-CSOPORT (SZEGED)

Szerbia–Ausztrália 6-5 (1-1, 2-2, 22, 1-0)

Kazahsztán–Egyesült Államok 4-17 (1-7, 2-3, 1-2, 0-5)

 

TOVÁBBI PROGRAM

A-csoport

Június 25.

Brazília–Montenegró 19.30

MAGYARORSZÁG–Grúzia       21.00

 

B-csoport

Június 25.

Japán–Horvátország   18.00

Görögország–Németország   19.30

 

C-csoport

Június 25.

Olaszország–Spanyolország   18.00

Kanada–Dél-Afrika     19.30

 

D-csoport

Június 25.

Kazahsztán–Szerbia    18.00

Egyesült Államok–Ausztrália  19.30

 

NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)

Június 27.

A2–B3 14.00

A3–B2 15.30

C2–D3 17.00

C3–D2 18.30

 

A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)

Június 27.

A4–B4 17.00

C4–D4 18.30

 

NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*

Június 29.

A1–C2/D3       13.00

B1–C3/D2       16.00

C1–A2/B3       19.30

D1–A3/B2       21.00

 

A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)

Június 29.

A 15. helyért   14.00

A 13. helyért   15.30

 

A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)

Június 29.

  1. nyd. v.–2. nyd. v. 17.00
  2. nyd. v.–4. nyd. v. 18.30

 

ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*

Július 1.

  1. nd. gy.–2. nd. gy. 16.00
  2. nd. gy.–4. nd. gy. 21.00

 

AZ 5–8. HELYÉRT (BUDAPEST)

Július 1.

  1. nd. v.–2. nd. v. 14.30
  2. nd. v.–4. nd. v. 19.30

 

A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)

Július 1.

A 11. helyért   17.00

A 9. helyért     18.30

 

HELYOSZTÓK (BUDAPEST)

Július 3.

A 7. helyért     13.00

Az 5. helyért   17.00

A 3. HELYÉRT  14.30

DÖNTŐ           20.00

 

*A magyar válogatott – ha bejut – a negyeddöntőben és az elődöntőben is 21 órakor játszik.