Magyar férfiválogatott: előre a negyedik vb-címig!

  • vízilabda
 vízilabda

Ismét éremért, nem titkoltan – elvégre a magyar vízilabdázásban ezt nem lehet titkolni, a kifejezés majdhogynem értelmezhetetlen a hatalmas hagyományok miatt – az aranyéremért száll vízbe a házigazda magyar férfiválogatott a 19. FINA Világbajnokságon. A több tekintetben speciális vb-n az esélyek talán kiszámíthatatlanok, éppen ezért lehet a szokásosnál is izgalmasabb a torna.

„Csak” háromszor nyert világbajnoki címet a magyar férfiválogatott, pedig rendeztek már tizennyolc vb-t, valahogy itt a végjátékban kevésbé volt szerencséje a magyar csapatnak az olimpiákkal és az Európa-bajnokságokkal ellentétben – Magyarország kilencszeres olimpiai bajnok és tizenháromszoros Európa-bajnok.

Madaras Norbert, a sportág egyetlen kétszeres magyar férfivilágbajnoka úgy fogalmazott a vb-t megelőző hetekben, hogy többször is balszerencsés volt a csapat a döntőkben (akár a 2000-es években is), de ennek ellenére is úgy érzi, csak múló állapot, hogy ő az egyetlen kétszeres vb-aranyérmes. Azt gondolta, már 2017-ben is csatlakoznak hozzá páran, de a budapesti vb-döntő is illeszkedett a korábbi sorba: valahogy azon a napon jobb volt a rivális, akkor épp Horvátország.

2022-ben is felnőhetnek néhányan Madaras Norberthez, elvégre a legutolsó, 2013-as, barcelonai világbajnoki csapatból hárman is ott vannak a magyar válogatott keretében, a rutinosabb mag részeként. Vámos Márton, Varga Dénes és Hárai Balázs részvétele a vb-n borítékolható, utóbbi centerposzton még mindig a világ legjobbjai közé tartozik.

Ha Varga Dénest és Hárai Balázst „kivesszük” a keretből (ahogyan az elmúlt években néhány világversenyen vagy nemzetközi tornán ez megtörtént), más arcot mutat a csapat, de az nem jelenthető ki, hogy gyengébb együttest alkotna, hiszen nélkülük is szerzett már nagy skalpokat Märcz Tamás válogatottja.

A tokiói olimpiát követően két barcelonai világbajnok is visszavonult a válogatottságtól, Hosnyánszky Norbert és Nagy Viktor így nem duplázhat hazai medencében. A sportág ikonikus kapusának helyét Vogel Soma vette át, aki Európa-bajnokságot már nyert Budapesten 2020-ban (hovatovább ő védte ki a spanyolok elleni ötméterespárbaj végén – Nagy Viktort váltva – a sorsdöntő büntetőt), most egy új műfajban érne a csúcsra – kapustársa szinte biztosan a nála öt évvel idősebb Lévai Márton lesz.

A válogatott gerincét így is a tokiói bronzérmes és budapesti aranyérmes csapat adja majd.

Nagy kérdés, Märcz Tamás szövetségi kapitány (aki 1998-ban, Perthben vb-ezüstérmes lett, majd kapitányként Budapesten szintén második, 2017-ben) mennyire kísérletezik majd a keret összetételét illetően. Az aktuális olimpia után a legtöbb válogatott fiatalít, de a hazai környezet felelősséggel és elvárásokkal jár, mellesleg „mindjárt itt” a következő olimpia is.

„Bízom benne, hogy jó mérkőzéseket játszunk majd, és a világbajnokság segít abban, hogy egyre jobb csapattá érjen a magyar válogatott” – fogalmaz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Ugyan itthon játszunk és szeretnénk a vb-n nagyon jól szerepelni, érmet, akár a legszebb érmet megszerezni, mégis, azt gondolom, a tornát bele is kell illeszteni egy folyamatba. Ez a vb az első nagy tornája az új olimpiai ciklusnak. Az olimpiákat követő első torna a próbálgatás, az új csapat építgetésének a kezdete kell, hogy legyen, nálunk is része lesz tehát ennek a stratégiának. Szeretném, ha akár új játékosok is szerepet kapnának, akik talán még nem is jártak nagy eseményen, de ott lesznek azok a játékosok is, akik már több nagy csatát, olimpiát, vb-t megéltek, és húzóemberek lehetnek, átadva a tapasztalataikat a fiatalabb játékosoknak. Szép lassan olyan csapattá szeretnénk érni az elkövetkezendő két, két és fél évben, hogy Párizsba az olimpia egyik esélyeseként érkezzünk. Ebben segíthet ez a világbajnokság.”

A magyar válogatott Montenegró, Brazília és Georgia ellen játszik a csoportban, a keresztbejátszás során viszont szinte biztos, hogy vagy az olasz vagy a spanyol válogatott következik a négy közé jutásért.

A 19. FINA Világbajnokság férfi vízilabdatornájának csoportbeosztása:

A-csoport, Budapest: MAGYARORSZÁG, Brazília, Montenegró, Georgia
B-csoport, Debrecen: Japán, Görögország. Németország, Horvátország
C-csoport, Sopron: Olaszország, Kanada, Dél-Afrikai Köztársaság, Spanyolország
D-csoport, Szeged: Kazahsztán, Egyesült Államok, Ausztrália, Szerbia

A magyar válogatott programja:

Június 21., kedd, 21 óra: Montenegró–Magyarország
Június 23., csütörtök, 21 óra: Magyarország–Brazília
Június 25., szombat, 21 óra: Magyarország–Georgia