Märcz Tamás kihirdette világbajnoki keretét

  • vízilabda
 vízilabda

Alig több mint egy hónappal a Montenegró elleni mérkőzés előtt kihirdette világbajnoki keretét Märcz Tamás, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. A szakvezető 27-es világbajnoki keretet hirdetett – nem véletlenül, hiszen a felkészülés május 25-én veszi kezdetét, de tíz ferencvárosi játékos és a Pro Recco légiósa, Zalánki Gergő csak június 8-án, a Bajnokok Ligája Nyolcas Döntője után csatlakozik a válogatotthoz.

 „Az elmúlt években szűkebb kerettel dolgoztunk, ezúttal azonban a kibővítést tartottam a legjobb megoldásnak. Már csak azért is, mert a felkészülés első hetében különleges lehetőség adódik, hiszen a BL-meccsekre készülő FTC-vel fogunk majd május 28-án és 30-án edzőmeccset játszani és ehhez megfelelő mennyiségű játékosra lesz szükség” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Tekintettel arra, hogy hivatalos mérkőzés nem szerepel a programban, az edzőmeccseknek és minden edzésnek felértékelődik a súlya:

„A kanadai és a horvát válogatottal vannak lekötött közös edzéseink. Jelen helyzetben az a célunk, hogy a felkészülési kétkapuk során minél inkább meccsszerű körülményeket alakítsunk majd ki és minél gyorsabban csapattá formálódjunk a rövid rendelkezésre álló idő alatt.”

A magyar férfiválogatott vb-kerete

Kapusok: Csoma Kristóf (Kaposvár), Lévai Márton (OSC), Mizsei Márton (Vasas), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Batizi Benedek (BVSC), Burián Gergely (OSC), Csacsovszky Erik (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szegedi VE), Vadovics Viktor (Vasas), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Vigvári Vince (OSC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)

 (A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)