Margitsziget

Míg a Duna Aréna a jelen modernitásának felel meg minden szempontból, addig a margitszigeti víziparadicsom egyszerre a velünk élő történelem, továbbá a bizonyíték arra, hogy a múltban is tudtak olyan tökéleteset alkotni, ami 92 év után is elsőrangúan illeszkedik a 21. századi körülményekhez.

Az 1930-ban – hét hónap alatt! – felépült fedett komplexum adja a tökéletes alapot, ezt pedig aztán mindig akkor bővítették, amikor valami nagy esemény érkezett hazánkba. 1938-ban az akkori vízilabda Világkupának megfelelő Trofeo Italia, ami miatt megépült az ötvenes medence, majd az 1954-es Eb, amelyre a nyitott 33-as és a régi műugró készült el, aztán a 2006-os kontinensviadal, melynek ürügyén a Széchy-medencével és az új műugró-toronnyal bővült a legendás helyszín (aztán a ’17-es vb előtti ráncfelvarrás teljesen újjávarázsolta az egészet, akárcsak a Komjádi-uszodát a túlparton).

Felsorolni is nehéz, hány és hány fantasztikus verseny és mérkőzés színhelye volt a Hajós – az viszont tény, hogy a vízilabdavilág számára valóban a sziget jelenti a sportág Mekkáját, avagy nem mi mondjuk, hanem a külföldi nagy nációk tagjai: addig nem számítasz igazi vízilabdázónak, amíg nem játszottál a Margitsziget kinti medencéjében. Az ugyanis egyet jelent azzal, hogy vagy vízben voltál a sportág legnagyobb mestereinek számító, gyakorlatilag minden létező örökranglistát vezető, 9 olimpiai bajnoki címnél járó magyarok ellen, vagy legalábbis ott jártál az egyik nagy eseményen (csak az elmúlt húsz évben: egy vb, két Eb, három BL-döntő, egy Világkupa, illetve Világliga-meccsek végeláthatlan sora). Kérdezzék meg a sportág egyetemes történetének legnagyobbjai közül bármelyiket a Hajósról, a tekintetük kissé elhomályosodik, szájuk mosolyra húzódik, úgy mondják majd: „Ó igen, a Margitsziget… Egy esti meccs a Margaret Islanden, nyáron, ötezer ember előtt… Az semmihez sem fogható.”

És most újabb sok-sok hasonló esti találkozó jön, hiszen 2017 után ismét a sziget ad otthont a vízilabda-tornának, az első héten még csak a két, magyar érdekeltségű férfi, illetve női csoport összecsapásainak, a második héttől meg a legizgalmasabb egyenes kieséses szakasznak.

Ugyanakkor az első hét délelőttjein és délutánjain a műúszók is visszatérnek abba a medencébe, ahol a 2006-os és 2010-es Európa-bajnokság is zajlott. Mivel a „szinkronosok” és a műugrók programja rendkívüli módon felduzzadt a vb-ken, ezért képtelenség egy fedél alatt lebonyolítani a kettőt, nincs az az időkeret, amibe a versenyeik és az edzéseik együtt beszoríthatók (ne feledjük: a műugráshoz tökéletes csönd szükségeltetik az egyes ugrások pillanatában, míg a műúszók igencsak hangos zenére adják elő gyakorlataikat).

Mivel Magyarországon jelenleg az Aréna fő medencéje mellett egyedül a Széchy 3 méter mély – ami alapkövetelmény a szakágban –, ezért egyértelmű volt, hogy ismét ez az egyébként nagyszerű helyszín várja majd a sportág krémjét (jó, az oroszok az ismert okokból nem jönnek; félretéve mindent, azért annyit hadd írjunk le: sportszakmailag őrült veszteség, hogy a legnagyobb zseniket nem láthatjuk majd…).