A verseny menete

A versenyzők 1 és 3 méter magasságban elhelyezett ugródeszkáról, illetve 10 méter magas toronyból ugranak a vízbe. Az ugrás során akrobatikus mozdulatotokat hajtanak végre (szaltók, csavarok). A versenyzőknek egy sorozatot kell bemutatniuk. 1m-es műugrás során az Európa- és világbajnokságokon egyaránt, 12 versenyző jut az selejtezőből a döntőbe. A döntőben a versenyzők a selejtezőben elért helyezéseik fordított sorrendjében indulnak, ahol a nők 5, a férfiak 6 szabadon választott ugrást mutatnak be.

A 3m-es műugrás és 10m-es toronyugrás versenyszámai alatt, a selejtezőből 18 versenyző kerül a középdöntőbe, majd ezt követően 12 ugró jut a döntőbe. A versenyzők az egyes szakaszokban elért pontszámaikat nem viszik tovább, „tiszta lappal” indulnak, mindig az előző szakaszban elért helyezésük fordított sorrendjében. A versenyek során az 1 méteres versenyszámhoz hasonlóan a nők 5, a férfiak 6 szabadon választott ugrást mutatnak be.

A 3m-es és 10m-es vegyes szinkronugrás a kazanyi világbajnokságon debütált. Ebben a versenyszámban a versenyzők (egy nő, egy férfi) mindkét magasságban 5 (2 kötelező és 3 szabadon választott) ugrást mutatnak be

A csapatverseny Európában bemutató jelleggel először a 2010. évi budapesti Európa-bajnokságon került megrendezésre. Hivatalosan azonban a 2012-es Európa-bajnokságon debütált. Ebben a számban a versenyzők egyénileg 3-3 ugrást mutatnak be, és legalább 1-1 ugrást mindkét ugrónak, mindkét magasságon végre kell hajtania.

A műugrás története

A műugrás a legszebb sportok egyike. Mára nagyon kifinomulttá vált, tele van esztétikus, változatos és nehéz technikai elemekkel. A múltban azonban nem a szépség, hanem a bátorság volt a meghatározó a sportágban. Az újkori műugrás a 17. században jelent meg, angol tengerészek puszta szórakozásból ugráltak vízbe az álló hajókról. A sportág már 1904-ben, St. Louisban szerepelt az olimpián.

A műugrás története a FINA keretein belül

Az olimpiai programba 1904-ben került be, de csak a férfi toronyugrás és a merülés versenyszámait tartották meg. Ez az esemény valójában a toronyugrás és az ugródeszkáról való ugrásnak a kombinációja volt. Ekkor még csak az amerikaiak és a németek versenyeztek. 1912-ben a női toronyugrás is bekerült az olimpiai programba. Ebben az évben viszont csak egyszerű fejesugrásokat mutathattak be, mindenféle csavar vagy szaltó nélkül. 1920-ban, a női műugrás is olimpiai versenyszám lett, de egészen 1928-ig kellett várni arra, hogy a nők is bemutathassanak akrobatikusabb ugrásokat. 1928-ban az olimpiát rendezők kombinálták a férfi egyszerű és akrobatikus ugrásokat egy versenyszámban, és végre megengedték a nőknek is, hogy csavarokat, és szaltókat hajtsanak végre. Habár az ugrások összetettsége, az egész verseny folyamata és a pontozás nagyot változott az elmúlt 75 évben, az olimpiai programnak továbbra is a részét képezi, 2000-ben kiegészülve a páros versennyel.

A sportág kiemelkedő személyiségei

Műugrásban a férfi és a női vonalon is elsöprő a kínai dominancia. Rióban a brit Chris Mears-Jack Laugher páros volt a „kakukktojás” 3 méteres szinkronugrásban, a nőknél pedig az előző években 1 méteren volt csak képes befurakodni a kínai műugrók közé egy-egy európai versenyző a világbajnokságon. Azonban a sportág jelenlegi legnagyobb alakja a brit olimpiai bajnok Tom Daley, aki világbajnokságon 10 méteren legutoljára éppen Budapesten, 2017-ben tudott diadalmaskodni.

A magyar műugrás története

A Magyar Úszószövetség 1907-es megalakulását követően nem kellett sokáig várni az első Műugró Bajnokságra sem. A legelső ilyen versenyt 1910-ben rendezték meg, majd 1929-ben a Toronyugró Bajnokság is debütált. A sportág számára igazán alkalmas létesítmény ellenben csak az 1930-as évekre készült, ekkor adták át a Hajós Alfréd tervei alapján épült margitszigeti Sportuszodát, majd 9 évvel később a nyitott medencét is, ami már a toronyugrásra is alkalmas volt.

A sportág első érmese 1938-ban a londoni Európa-bajnokságon Hídvégi László lett, aki toronyugrásban bronzérmet szerzett, majd 1947-ben a monte-carloi Európa-bajnokságon megszületett a sportág első női sikere, Zságot Irén toronyugrásban ezüstérmet szerzett. Ugyancsak ezen a kontinensversenyen Hídvégi László 3m-es műugrásban ismét bronzérmes lett.

A műugrás a főváros után vidéken is megvetette lábát, Soprontól-Debrecenig megjelentek a lelkes sportolók. Így az ’50-es években még mindig szárnyalt a sportág hazánkban, hiszen a Hajósban rendezték a IX. Úszó-, Műugró és Vízilabda Eb-t, melyen a sportág eddigi legjobb eredményét Újvári László érte el, aki 3m-es műugrásban aranyérmet szerzett. Toronyugrásban pedig Márton Jenő bronzérmes lett. Az 1956-os melbourne-i olimpián toronyugrásban Gerlach József épphogy csak leszorult a dobogóról, a negyedik helyet szerezte meg, Siák József pedig a 7. helyen végzett. A sikereket követő években ellenben negatív változáson ment keresztül a sportág, ami a műugró szakosztályok sorozatos megszűnését eredményezte.

Közel 25 évnyi várakozás után a sportág női versenyzőinek eddigi legjobb olimpiai eredményét Kelemen Ildikó szállította 1980-ban a moszkvai olimpián, ahol toronyugrásban a 8. helyen végzett, majd 1986-ban a madridi világbajnokságon szintén toronyugrásban a 7. helyet szerezte meg.

Újabb hosszabb szünetet követően az 1998-as perth-i világbajnokságon a magyar műugrás ismét visszakerült a világtérképre, hiszen Lengyel Imre a 3 méteres versenyszámban a negyedik helyet szerezte meg, alig leszorulva a dobogóról. Ez az eredmény a mai napig a világbajnokságokon elért legelőkelőbb magyar helyezés. Az 1999-es isztambuli Európa-bajnokságon 3m-es műugrásban lett ezüstérmes, majd a 2002-s berlini Európa-bajnokságon egyéni toronyugrásban szerzett második helyezése mellett, Hajnal Andrással a férfi szinkron toronyugrás eddigi legnagyobb sikerét érte el, újabb ezüstéremmel gazdagítva a sportágat.

A 2000-es években újra Budapestre figyelt az európai műugró-társadalom, hiszen 2006-ban a magyar fővárosban rendezték XXVIII. Úszó-, Műugró-, Szinkronúszó és Nyíltvízi Úszó Európa-bajnokságot, ráadásul 2010-ben újra elnyertük az Eb rendezést. Barta Nóra 3 méteren mindkét hazai versenyen bronzéremmel gazdagította a műugrás magyar sikerpalettáját, a 2008-as eindhoven-i Európa-bajnokságon az 1 méteres versenyszámban ezüstérmes volt.

Az utóbbi évek legnagyobb sikereit a Kormos Villő-Reisinger Zsófia páros szállította. 2014-ben Berlinben, 2015-ben Rostockban, majd 2016-ban Londonban, egymás után harmadszor is Európa-bajnoki bronzérmet szerzett női szinkron toronyugrásban.

A magyar műugrásban jelenleg generációváltás zajlik, így a hazai világbajnokságon elsősorban fiatal sportolókat láthatunk magyar színekben, akik még nem értek el kiemelkedő nemzetközi sikereket, azonban a budapesti vb és a Duna Aréna hangulata életre szóló élménnyel és motivációval fogja repíteni őket a fényes jövőbe.

Szükséges felszereltség: torony, ugródeszka

Felszerelés: úszódressz

Helyszín: Duna Aréna