A Bíró Attila irányította válogatott 23-6-ra győzte le Argentína együttesét, ezzel jutott a legjobb nyolc közé. A folytatás értelemszerűen nehezebbnek ígérkezik, kedden 21 órától az Ausztrália elleni negyeddöntő következik.
Magyarország–Argentína, a női pólóban először. Nem sokon múlt, hogy összejöhessen itt a vb-n, hiszen a dél-amerikai együttes hatalmas izgalmak után kvalifikálta magát az eseményre. A márciusi Interkontinentális Kupa utolsó játéknapján, Kuba ellen az ötödik hely mellett az egyetlen kiadó kvóta volt a tét, 12–11-es argentin vezetésnél a kubaiak az egyenlítésért támadhattak, de csak a mérkőzés végét jelző dudaszó után találtak be – a játékvezetők elvették a gólt, Argentína pedig kijutott a világbajnokságra. Guillermo Setti együttese Debrecenben tovább írta a történetet, miután Dél-Afrika 7–6-os legyőzésével a nyolcaddöntőt érő harmadik helyen zárt a B-csoportban, a mindent eldöntő gólt Julieta Auliel hét másodperccel a vége előtt szerezte. Persze az amerikaiak és a hollandok ellen (3-23, 6-29) kiderült, az elitmezőny tagjaitól rendkívül messze van.
Ezáltal nyilván a mienktől is. Nem véletlen, hogy Bíró Attila csapata a kanadaiak elleni győztes parti óta az ausztrál riválisra készül. Semmi tiszteletlenség nincs ebben, egyszerűen mindenki tudta, afféle edzőmeccs jellegű csata következik vasárnap kora este.
Az első negyed rögvest igazolta mindezt, hiszen csapatunk határozott védekezése cseppet sem ízlett az argentin, többnyire amerikai és spanyol egyetemi csapatokban játszó játékosoknak. Ha pedig kaput találtak, Gangl Edina szegte a kedvüket. Elöl Rybanska Natasa, Keszthelyi-Nagy Rita, Faragó Kamilla és Gurisatti Gréta villant, ezzel zárul 4-0-ra az első etap.
A másodikban már hétszer zördült meg az argentin háló, a félházas publikum, a háromezer szurkoló hálás volt a szórakoztatásért. Becseületére legyen mondva a dél-amerikai együttesnek, harcolt végig amíg bírta, gólokat is szerzett, a nagyszünetig kettőt, ezt követően is összelapátolt még négyet. Csapatunk 23-ig jutott, a legeredményesebb Gurisatti Gréta öt, utána Szilágyi Dorottya négy találattal volt. De a lényeg, hogy könnyed bemelegítő meccset játszott Bíró Attila válogatottja a keddi, ausztrálok elleni negyeddöntő előtt.

Bíró Attila: „Ismét kiélveztük a közönség szeretet. Az argentinok azért jobbak, mint a kolumbiaiak, így a lefordulásokon kívül védekezni is kellett. Vannak olyan, az amerikai egyetemi bajnokságban vagy Európában játszó egyéniségeik, akikre oda kellett figyelni, mert ha nem így tettünk volna, akkor meglephettek volna – de odafigyeltünk. A kapusaink jól védtek, Gangl Edinát egyáltalán nem tudták meglepni, hasznos és építő jellegű volt ez a mérkőzés.”
Guillermo Setti: „A tapasztalatszerzés miatt jöttünk elsősorban, hiszen először játszunk ilyen magas szintű nemzetközi viadalon. Nem az eredmény számunkra a legfontosabb. Az elején még jól koncentráltunk, aztán a végére be kell valljuk, már szenvedtünk. Volta, amit meg tudtuk oldani, volt, amit nem. A közönség fantasztikus volt.”
Gangl Edina: „Igazából már az ausztrálok voltak a fókuszban az edzéseken, ezt a meccset meg le kellett játszanunk. De ez akár még jó is lehet, így nem hosszú szünet után megyünk bele a negyeddöntőbe. Az előző budapesti vébén például ez rosszul sült el, nem találtuk magunkat a hosszú szünet után. Ennek a meccsnek is volt egy ritmusa, megvolt a napi rutin, amin végig kellett menni, ezért örülök is, hogy játszanunk kellett a nyolcaddöntőben.”
A másik három nyolc közé jutásért zajló meccsek közül kettőn volt izgalom: Kanada jól tartotta magát Hollandia ellen, ám a harmadi negyedben elég volt tőle némi megtorpanás, egy 0-5-ös széria, és elúszott a hajó. a hollandok 10-7-re nyertek, és készülhetnek a görögök elleni negyeddöntőre.
Negyedöntős Franciaország is, miután 9-9-es döntetlent játszott Új-Zélanddal, és az ötméterespárbajban jobbnak bizonyult. A társaság az olaszok ellen próbálkozhat elérni egy bravúros eredményt.
A kazah-spanyol parti legnagyobb izgalmát az okozta, hogy a meccsen rosszul lett Harvey Hinds, a curacaói játékvezető, leesett a bírói pulpitusról, ápolni kellett. Szegényt a biztonság kedvéért elvitte a mentő, bízunk benne, semmi komoly, „csak” a meleg, a tűző nap ütötte meg. A meccs lement a tartalékbíróval, a spanyolok 14-1-re nyertek, és készülhetnek a címvédő, olimpiai bajnok amerikai válogatott elleni ütközetre.
19. FINA Világbajnokság – VÍZILABDA
NŐK, NYOLCADDÖNTŐ (BUDAPEST)
MAGYARORSZÁG–ARGENTÍNA 23-6 (4-0, 7-2, 6-3, 6-1)
Hajós-uszoda, vezette: Willis (dél-afrikai), Savinovich (horvát)
Magyarország: Gangl – Szilágyi 4, Vályi 3, Mahieu, Keszthelyi-Nagy 2, Rybanska 2, Faragó 3. Csere: Gursatti 5, Máté 2, Parkes, Leimeter 1, Garda 1, Magyari (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Argentína: Stegmayer – Leonard 3, Hathcer 1, Romano, Comba 1, Bacigalalupo, Gerschcovsky 1. Csere: Ruiz, Ianni, Auliel, Riley, Agnesina. Szövetségi kapitány: Guillermo Setti
Kanada–Hollandia 7-10 (2-1, 1-2, 2-6, 2-1)
Új-Zéland–Franciaország 9-9 (2-1, 3-3, 2-3, 2-2) – ötméteresekkel 4-5
Kazahsztán–Spanyolország 1-14 (0-4, 1-2, 0-7, 0-1)
A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 26.
Kolumbia–Dél-Afrika 11-14
Brazília–Thaiföld 12-9
További program
NEGYEDDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 28.
Olaszország–Franciaország 13.00
Egyesült Államok–Spanyolország 16.00
Görögország–Hollandia 19.30
Ausztrália–Magyarország 21.00
A 13–16. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
A 15. helyért
Kolumbia-Thaiföld 14.00
A 13. helyért
Dél-Afrika-Brazília 15.30
A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 28.
Argentína-Új-Zéland 17.00
Kanada–Kazahsztán 18.30
ELŐDÖNTŐ (BUDAPEST)*
Június 30.
- nd. gy.–2. nd. gy. 16.00
- nd. gy.–4. nd. gy. 21.00
AZ 5–8. HELYÉRT (BUDAPEST)
Június 30.
- nd. v.–2. nd. v. 14.30
- nd. v.–4. nd. v. 19.30
A 9–12. HELYÉRT (SZEGED)
Június 30.
A 11. helyért 17.00
A 9. helyért 18.30
HELYOSZTÓK (BUDAPEST)
Július 2.
A 7. helyért 13.00
Az 5. helyért 14.30
A 3. HELYÉRT 17.00
DÖNTŐ 20.00
*A magyar válogatott – ha bejut – a negyeddöntőben és az elődöntőben is 21 órakor játszik.