Sopron – a Leghűségesebb város
miután a település 1921. december 14-én népszavazáson döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződésben foglaltakkal ellentétben nem Ausztriához, hanem Magyarországhoz kíván tartozni.
A hatvanezres város félsziget-szerűen nyúlik be Ausztriába, és kedvelt desztináció a burgenlandiak körében – ők egyébként csak Ödenburg néven emlegetik. Magyarország egyik legrégebbi városa, már az Ókorban is éltek itt, Scarabantia néven emlegették a rómaiak a települést.
Ennek is köszönhetően Sopron műemlékekben a második leggazdagabb településnek számít Magyarországon. A város területén folyik át az Ikva, melynek forrása a Soproni-hegységben található és ami a Hanság-főcsatornába torkollik. Egyetemi város, 1919-ben költözött ide Selmecbányáról a Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Főiskola, ami ma már Nyugat-magyarországi Egyetem néven működik, és négy (erdészeti és faipari-, közgazdasági-, művészeti- és pedagógiai-) karon oktatnak. A város klímája és a környező hegyek és dombok nagyon kedvezőek a borászat számára. Becenevei közé tartozik még „a kékfrankos fővárosa”, melynek eredete egészen Napóleon idejéig vezethető vissza.