Sós Csaba: „Abban bízom, hogy több érmet nyerünk a vb-n, mint tavaly az olimpián”

  • úszás
 úszás

Az olimpiák mindig meghatározó szerepet töltenek be egy sportág életében. A tavalyi olimpián igaz, „csak” két medencés érmet szereztünk, de volt három negyedik helyünk. Abban bízom, hogy legalább annyi, de inkább több érmet nyerünk, mint a tavalyi ötkarikás játékokon.

Hosszú Katinkának igen kecsegtető volt a felkészülése, mit vár a háromszoros olimpiai bajnoktól?

Egyértelműen éremesélyesnek tartom. Különleges elvárást nem akarok megfogalmazni. Azt látom rajta, hogy a „földön jár”, a realitás talaján mozog. A hazai közönség mindig sokat számít, talán ezért is tartom őt ennyire biztosan éremesélyesnek, elsősorban 400 vegyesen.

Egy nagyobb generációváltás közben vagy már mondhatni, hogy utána vagyunk…

Ez így van, a „régi” jól ismert nevek közül már sokan nem is indulnak. Verrasztó Dávid annak ellenére, hogy tavaly az olimpián 400 vegyesen a 4. helyen végzett, idén a budapesti vb-n nem indul. Jakabos Zsuzsanna és Verrasztó Evelin egyéniben nem fognak indulni. Most zajlik igazán az az őrségváltás, amely évek óta folyamatban van, és amely már öt éve kerülget bennünket.

Milák Kristóf 2017-ben a felnőtt mezőnyben itt robbant be. Mit vár a világcsúcstartótól?

Négy egyéni számban láthatjuk Kristófot a Duna Arénában – most először fog „hosszú étlapot” enni, amiről eddig mi mindig lebeszéltük. Mivel mára már mindent elért, amit úszásban el lehet, így újabb kihívásokat keresett. Most azt várjuk tőle, hogy nyomja tovább, és érjen el újabb nagy eredményeket

A 200 és 100 pillangón rendkíül nagy esélye van az aranyra.

Igen, de elsősorban 200 méteren, hiszen az számít igazán az ő számának. Méltó versenyzést várok tőle 200 pillén. Százon éremesélyes, de Caeleb Dressel kemény falat lesz.

Kapás Boglárka a 200 pillangó regnáló világbajnokaként érkezik a hazai vb-re.

Azt kívánom Boginak, hogy legyen minél tovább köztünk, legyen egészséges és élvezze az úszást. Semmiféle szakmai elvárás nincs az irányába. Mostanában kicsit betegeskedett, többször is problémája volt a hátával. Reméljük, engedhetjük őt úszni, hiszen Bogit nem noszogatni kell, inkább visszafogni – a saját érdekében.

Sok „elsőbálozóra” számíthatunk a magyar csapatban.

Igen, nyilván ez annak is köszönhető, hogy Magyarországon lesz a világbajnokság. Ha a tervek szerint Fukuokában rendezték volna, akkor nem valószínű, hogy mindannyian a csapatba kerültek volna a FINA elvárásai miatt. De mivel megszerezték a jogot az indulásra, a hazai vb-n megkapják a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. A fiataloktól azt várom, hogy ússzanak egyéni csúcsot. Aki egy világversenyen egyéni csúcsot tud úszni, az olyan, mintha Milák Kristóf világcsúcsot úszna (nyilván, hiszen neki az egyéni csúcs új világcsúcsot jelent…). Ha a saját legjobbjaelég arra, hogy bejusson a középdöntőbe vagy a döntőbe, akkor annak külön örülünk.