Spanyolország a világbajnok, a magyar válogatott a 7. helyen zárt

  • vízilabda
 vízilabda

A Märcz Tamás irányította csapat 8-6-ra győzte le Montenegrót. A játékosok a szurkolókat, a szurkolók a játkosokat tapsolták meg a meccs után. A világbajnok Spanyolország, ezüstérmes Olaszország, a bronzérmes pedig Görögország lett.

Becsületbeli ügyként állt oda férfiválogatottunk a 7. helyért zajló csatára, ugyanakkor teljesen normális volt ebben a helyzetben, hogy a medencében vigyáztak egymásra a játékosok, ergo afféle edzőmeccs jelleget öltött a parti. Ezt bizonyítja, hogy két negyed után egy egyetlen személyi hiba állt válogatottunk neve mellett, és odaát is csupán négy játékost állítottak ki. Ebben a kiállításdömpinges bíró felfogásban ezek olyan kis számok, amelyek jól bizonyítják, valóban óvatosabban „bántak” egymással.

Az első etapban Nagy Ádám szerzett gólt, a másodikban Zalánki Gergő, majd Burián Gergő talált be, miközben hátul Lévai Márton, valamint az előtte tornyosuló blokkerdő lehúzta a rolót. A 12. percben talált be először Montenegró (Matkovic), de válaszul Jansik Szilárd szerzett megúszás után gólt. Ezt követően ismét Matkovic volt eredményes, amire átellenben Vámos Márton irtózatos bombagóllal válaszolt. Mert ilyet is tud, ismerjük.

Fordulás után Varga Dénes növelte 6-2-re az előnyt, kézben tartotta a mérkőzést a válogatott. Averka és Nagy Ádám talált be, majd a záró etapban Zalánki Gergő, 8-3 állt a táblán, a tűző napsütésben megjelent hozzávetőlegesen kétezer szurkoló hálás volt a teljesítményért.

Vladimir Gojkovic együttese nagy hajrát nyitott a duplázó Perkovic vezérletével zárkózott, majd Averka is betalált. Sőt a mínusz egyre is volt lehetősége Montenegrónak, de emberhátrányban jól dolgozott a védelmünk. A 8-6-os győzelem a 7. helyet érte. A játékosok a szurkolókat, a szurkolók a játkosokat tapsolták meg – így zárult a 19. FINA Világbajnokság férfiválogatottunk számára.

Märcz Tamás: „Kijöttünk egy kicsit a napra a sötétségből… Picit fény gyúlt a fejekben is, amire szükség volt ahhoz, hogy győztes mérkőzéssel zárjuk a világbajnokságot. A hetedik hellyel kapcsolatban mindannyian csalódottak vagyunk, a felelősség a mindenkori kapitányé, elviszem a balhét, de remélem, mindenki önkritikus lesz a csapaton belül. Nagyszerű stábbal dolgozom, az ő munkájukért hálás vagyok.”

Vladimir Gojkovic: „Örülök, hogy bejutottunk a nyolc közé, a folytatásban is mindent megpróbáltunk, de azok a csapatok, amelyekkel találkoztunk, jelen pillanatban erősebbek a miénknél. Sokat kell még dolgoznunk, hogy elérjünk erre a szintre. Sokat fejlődtünk a világbajnokság alatt, az újoncaink a világ legjobbjai ellen szerezhettek tapasztalatokat, a következő tornán már jobbak leszünk.”

A világbajnoki döntőt sokáig Spanyolország Alvaro Granados vezérletével uralta, 7-3-ra, 8-4-re és 9-6-ra is vezetett, ám az olaszok cserekapusa, Gianmarco Nicosia új színt, egyúttal fordulatot vitt a meccsbe. Ezt meglovagolva 9-9-re mentett az összecsapást Alessandro Campaga együttese. Az ötméterespárbajt aztán egy másik cserekapus, a spanyol Eduardo Lorrio döntötte el, amikor kivédte Giancomo Canella lövését. Ezzel lett világbajnok a David Martin irányította Spanyolország, ezüstérmes Olaszország, míg a bronzérmet a Horvátországot legyőző Görögország szerezte meg.

 

19.FINA Világbajnokság – VÍZILABDA

 

FÉRFIAK

A 7. helyért

 

MAGYARORSZÁG–MONTENEGRÓ 8-6 (1-0, 4-2, 2-1, 1-3)

Hajós-uszoda, vezette: Berishvili (georgiai), Gomez (spanyol)

 

Magyarország: Lévai – Angyal, Manhercz, Vámos 1, Zalánki 2, Varga D. 1, Hárai. Csere: Pohl, Mezei, Burián 1, Nagy Á. 2 Jansik Sz. 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

 

MONTENEGRÓ: Lazovic – Vucorovic, Averka 2, Cuckovic, Banicevic, Matkovic 2, Petkovic. Csere: Mrsic, Popadic, Radovic, Durdic, Perkovic 2. Tesanic (kapus). Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovic

 

További program

Az 5. helyért 

Egyesült Államok–Szerbia 10-13 (3-3, 3-5, 1-3, 3-2)

 

A 3. HELYÉRT 

Görögország–Horvátország 9-7 (1-0, 4-3, 3-2, 1-2)

 

DÖNTŐ          

Olaszország–Spanyolország 9-9 (3-3, 0-3, 3-2, 3-1) – ötméteresekkel 5-6

Gólszerzők: Cannella 2, di Fulvio, Fondelli, Marziali, N. Presciutti, Bruni, di Somma, Dolce, ill. Granados 4, Munarriz 2, Tahull, Perone, Famera